Akaraterő szabin

Hétfőn újra akartam indítani magam, de már sokadszorra nem jött össze. Megint nem, pedig erős volt az elhatározás, még az edzéstervet is kinyomtattam színesben és a hűtőre mágneseztem. Pár évvel ezelőtt ez még elég volt. Most már nem. Akkor 36 voltam, most 42. Akkor még nem ingadoztak mindenfelé a hormonjaim. Persze akkor is nehéz volt, szigorú étrendet követni, kalóriát számolni, edzéstervet vinni, de sikerült a 6 hét. Most meg az első napon már megbuktam. Milyen akaraterőm van nekem? A család női vonala - anyukámat leszámítva - híresen erős az akaraterejéről, dédikém az orvos által halálos kimenetelű betegség után még élt 40 évig, mert képes volt megcsinálni az akkor trendi Bicsérdy-féle diétát. Mentségemre legyen mondva, az akaraterőmmel nekem sincs gondom, legalábbis eddig nem, most csak épp szabit vett ki. De azt már kb. két éve.  

A problémák

De miért is akartam magam újraindítani? Mert már nem érzem jól magam a bőrömben. Nem csak has tájékon, hanem fejben sem. Amiért eddig lelkesedtem és felvillanyozott, az hidegen hagy. Van a spotify-on egy futó listám, amiről akármelyik zenét eddig meghallgattam, mindig bepörögtem tőle. Most teljes unalommal tudom meghallgatni az egészet. Lehet, hogy csak a tél tett rám ilyen hatást, lehet, hogy a hormonok változása, de nem jó irányba megyek és változtatni kell. A másik zavaró indok, hogy szinte mindig eszem. Ha kell, ha nem, ha éhes vagyok, ha nem, zabálok. Persze nem salátát, hanem csokit, mogyorót, péksütit, a gyerekek csokiját, mindent, ami a legtávolabb áll az egészséges étrendtől. Ehhez hozzájön az esti jól megérdemelt sör/bor, nehogy már ne érdemeljem meg, miután elaludtak a gyerekek a két órás lefekvés előtti őrület után! Csak az a baj, hogy akkor is megérdemlem, ha épp nincs őrület. A sportra vissza tudtam állni, szerencsére ezzel mindig a legkevesebb gondom volt, valahogy zsigerből érzem az agyi köd érkezését, amikor hetek óta kimaradt a sport. 

Stressz

Az egész nagyon sok összetevős. Ott van a munka, aminek soha nincs vége, ott van a háztartás, ami már önmagában is idegesít, hiszen mindig el vagyok maradva valamivel. Ott van az a belső nyomás, hogy mindig kellene főznöm valamit, hogy a gyerekek megfelelően tápláló ételeket egyenek. Persze ehhez szorosan kapcsolódik az a nyomás is, hogy nagyon válogatós a családom, tehát, ha számításba vesszük az én diétámat is, akkor négyünknek legalább háromféle kajával kellene készülni - ez már önmagában is agyvérzésért kiált. Ott van továbbá a nyomás, hogy szeretnék jól kinézni és jól érezni magam a bőrömben, tehát, ha törik, ha szakad, az edzéstervet hozni kell. Ezen kívül a tanulás a gyerekkel: nem tudom, ki hogyan birkózik meg ezzel, de nálunk ez folyamatos stressz, plusz még napközben a munkaidőmből is elvesz az, hogy készüljek olyan anyaggal a gyereknek, amivel tudunk gyakorolni. Még szerencse, hogy az egyik gyerek - jellemzően a második - autodidakta és nem igényli a gyakorlást. Továbbá a kamaszkor megjelenése sem javít a stressz szintemen, az állandó veszekedés-könyörgés-fenyegetőzés-zsarolás miatt minden egyes este csak azért imádkozom, hogy végre aludjanak el úgy, hogy egyikük lelke se sérüljön addigra és én sem fojtsak el túl sok dühöt ahhoz, hogy egyszer csak felrobbanjak. És emiatt sajnos párszor van úgy, hogy még azt sem várom meg, hogy elaludjanak, csak töltök magamnak egy pohár bort, amire persze mindig rájövök már negyed óra múlva, hogy hiba volt, hiszen még jobban ingerültté válok. Említsem még esetleg a női mivoltomat és a férjem igényét erre? Az már tényleg csak hab a tortán. :D

Konklúzió

Na, az nincs. Főleg, miután visszaolvastam az eddigieket, egyrészt megnyugtattam magam, hogy ennyi stressz után az a csoda, hogy még ilyen állapotban vagyok, tehát természetes, hogy vannak problémáim. Másrészt hirtelen értelmet nyert, hogy miért ragaszkodom annyira az esti borhoz. A nagy kihívás az lesz, hogy meggyőzzem magamat ennek az ellenkezőjéről. Persze a testem segít ebben, nemhiába van a reflux, asztmás nehézlégzés, orrpolip, szag- és ízvesztés és mindennapos fejfájás. Tudom, a változókor is odatesz ezeknek, de az alkohol sem a barátjuk, na és persze a stressz sem. 

Terv

Amit tudok, hogy kell egy terv. Kellenek célok, amikért tudok lelkesedni. Persze az is kell, hogy lássam és érezzem a fejlődést, ne csak mondjuk 5 hónap múlva vegyek belőle észre valamit, mert addig kb 30-szor adnám fel. Kérdeztem az AI-t is, hogyan érdemes változtatni, mit, hányszor, stb. Írt szép, hangzatos ötleteket, de hát ő egy robot, nyilván könnyen megcsinálná. :D Szerintem az lesz a legjobb, ha apránként próbálok változtatni. Mondjuk először a falási rohamokat próbálom lecsökkenteni egy napon belül. Gyakorlatilag van, hogy egész nap nem vagyok éhes, mert állandóan csipegetek valamit. Akkor az első cél legyen az, hogy jussak el egy napon belül legalább háromszor az éhségérzetig. Azt mondta az AI, hogy ha a falásrohamok lecsökkennek, akkor az alkohol-csökkentés is könnyebben fog menni. Hiszek neki, nézzük meg! A többivel pedig majd utána foglalkozok, ha valamilyen haladást elértem ezekkel.

Neked volt már olyan időszakod, amikor semmi nem hozott lázba és semmit nem tudtál elkezdeni? Mit csináltál akkor?